„Dél után pár órával jelentkeztek a szorongás első kis lökései, amelyek aztán viharrá erősödtek. Eszükbe jutottak a vasárnap zárva tartó szupermarketek, a hívások, amelyeket hétfőn kell lebonyolítani az ügyfelekkel, a héten lejáró határidők. Úgy köszöntek el egymástól, hogy nem beszéltek meg újabb találkozót. Az U-Bahnnal elindultak növényekkel és parkettával teli, két- vagy háromszobás lakásaik felé, már előre érezték a szerotoninszint csökkenését, és meleg fürdőre vágytak. Elküldtek néhány semmitmondó üzenetet, hogy enyhítsék a bűntudatot, amely néhány rossz mondatra, kínos helyzetre visszagondolva támadt fel bennük. Többnyire nem kaptak választ. Lefekvés előtt bevettek két aszpirint, és hétfő reggelre minden elmúlt, vagy majdnem minden, vagy majdnem.” Az olasz pár, Anna és Tom a húszas éveikben járnak, és látszólag irigylésre méltó életet élnek Berlinben. Mindketten a kreatíviparban dolgoznak, és minden napjuk olyan, mint egy gondosan megszerkesztett Instagram-fotó. Ám ahogy telnek az évek, a csillogó felszín mögül egyre inkább átsejlik az unalom, a sehová-sem-tartás és valamilyen megfoghatatlan hiány. A tökéletesség szociografikus pontossággal megírt regény a globalizációról, a közösségi médiából áradó idill hajszolásáról, az emigránslét gyökértelenségéről és egy generációról, amely mindig vár valamire, ami sosem jön el.