A Fabian Risk csomag sötét, skandináv krimikből álló sorozat, amelyben egy svéd nyomozó, Fabian Risk próbál rendet tenni a legkegyetlenebb bűntények között – mindezt egyre személyesebb és veszélyesebb körülmények között. A történetek a lélektani feszültség, a társadalomkritika és a hátborzongató részletek tökéletes egyensúlyával hozzák el a skandináv krimikre jellemző hideg, sötét atmoszférát.
Ajánlott azoknak, akik a pszichológiai mélységgel átszőtt, skandináv krimik feszültségét keresik egy összetett és emberi nyomozó főszereplésével.
Csak tedd Kosárba a csomagot, majd fizesd ki, és már tied is a csomag tartalma. A csomag tartalmát a csomagra kattintva találod, ha egyenként a kis borítókra kattintasz, akkor a könyvek fülszövegét és adatait is megismerheted.
A csomagárat személyre szabtuk. Ha eddig még egy könyvet sem vettél meg a csomagból a DiBookon, akkor a csomag mellett az összes könyvre vonatkozó kedvezményes árat látod. Ha van olyan könyv a csomagban, amelyet korábban már megvásároltál a DiBookon, akkor az a termék elhalványítva látható, az árát pedig nem számoljuk bele a neked szóló csomagajánlatba, hogy bátran megvehesd a csomagot akkor is, ha egy-két könyv belőle már ott csücsül a virtuális polcodon.
A csomag megvásárlása után az adott csomag eltűnik a csomagajánlatok közül, mert kétszer nem tudod megvenni ugyanazt a csomagot. Csomagvásárláskor kupon nem használható fel.
E-könyv-csomag
0
(0)
Az értékelésedet először az adminisztrátornak kell engedélyeznie, hogy megjelenjen.
Egy technikatanár saját tantermében lesz brutális gyilkosság áldozata. A gyilkos egy 1980-as évekből származó osztályképet helyez a holttest mellé, amelyen az áldozat arcát fekete tussal áthúzta. Fabian Risk évekig a stockholmi rendőrség alkalmazásában állt, most pedig családjával hazatér szülővárosába, Helsingborgba. Ám alig érkeznek meg új házukhoz, főnöke máris megjelenik, és bevonja őt a nyomozásba: az áldozat ugyanis Fabian egyik régi osztálytársa. De hamarosan kiviláglik, hogy a technikatanár korántsem az utolsó áldozat, a gyilkosság pedig egy ördögi pontossággal kitervelt gyilkosságsorozat része.
sorozat
kötet
1
kiadó
megjelenés
2017
hossz
496 oldal
műfaj
Regény
nyelv
magyar
ISBN
Add meg az e-mail-címed,
és máris segítünk neked.
Kedves Olvasó! Annak érdekében, hogy a leginkább hozzád illő könyveket ajánlhassuk, valamint a felhasználói élmény növelése, statisztikai adatok gyűjtése és ajánlatok megjelenítése céljából sütiket (cookie-kat) használunk. A „Rendben” gombra kattintva elfogadod, hogy ezeket elmenthetjük a böngésződben. Bővebb információért, illetve a beállítások módosításáért kattints ide vagy a “Beállítások” gombra.