Először futni tanítanak meg. Ez mindennek az alapja minden hadseregben szerte a világon. Megtanulsz futni, megtanulod bírni. Hegynek fel-le. Futsz erdőben, tó- és folyóparton, futsz sportpályán. Együtt a szakasszal, és amikor valaki nem bírja és lemarad, nyomod a fekvőtámaszt. Majd ha megérkezett, újra futsz. Ha már tudsz futni, van mire építeni a többit. Megtanítanak, hogy bánj a fegyverrel, hogyan élesítsd a gránátot, vezess harcjárművet és telepíts műszaki akadályt. De arra nem tanítanak meg, hogy amikor évekkel később a háború után, emlékeidtől verejtékben úszva egyedül ébredsz jéghideg ágyadban, azt hogyan dolgozd fel. Amikor olyan sötét az éj hajnali háromkor, hogy még az utcáról beszűrődő lámpa fénye se hoz világosságot, amikor már rég kialudt az a mécses, amit a halott bajtársaid emlékére gyújtasz minden este. Akkor hiába tanítottak meg futni. Amikor arra ébredsz, hogy skorpiók vannak az ágyadban, és hallod az ellenség suttogását, mintha csak méterekre lennének tőled a lövészárokban. Amikor minden olyan csendes, hogy már mar ez a hangtalanság. Akkor már nincs hova futnod. Évek után rádöbbensz, hogy meg kell állnod és szembenézned a múltaddal. Mindennel, amit tettél, vagy nem tettél. Én, mintha gyóntam volna, megírtam ezt a könyvet. Elszámoltam magammal, mert megtanultam egy fontos dolgot: a lelkedért csak te felelsz! Ezt senkinek se tanították meg. Erre nekünk kellett rájönnünk.

Ez egy mai regény. Ízig-vérig az. A mai ember van benne, minden szépségével, minden bűnével, gyarlóságaival, és erényeivel. Főhőse egy ifjú művész. De nem csak művészetről, és nem csak művészeknek szól. Hanem az alkotásról, annak minden öröméről, bánatáról, miközben rájöhetünk, a legnagyobb alkotás maga az Ember!

Anglia, 1852: William, a biológus és vetőmag-kereskedő hetek óta az ágyat nyomja. Úgy érzi, kutatóként kudarcot vallott, mentora elfordult tőle, és boltja is üresen áll. Ekkor azonban eszébe jut valami, ami talán mindent megváltoztat... Ohio, USA, 2007: George, a méhész keményen küzd: azt szeretné, ha a tanya bővülne, és fia, Tom egyszer majd átvenné tőle. Tom viszont az újságírásról álmodik. Mígnem egy nap bekövetkezik, amit senki sem hisz el... Kína, 2098: Tao, a munkásnő a fák kézi beporzásán dolgozik, mivel a méhek már régen elt?ntek a földről. Taonak minden vágya, hogy fia, Vej-Ven számára jobb életet teremtsen. Amikor azonban a fiát rejtélyes baleset éri, egyszerre veszélyben forog minden... Minden mindennel összefügg. Maja Lunde megrendítően mesél veszteségről és reményről, küzdelemről, kudarcról és győzelemről, valamint az emberek és a méhek közötti láthatatlan kapocsról, amelyen fajunk fennmaradása is múlhat. A fordulatos regény korunk néhány legégetőbb kérdését teszi fel: hogyan bánunk a Földdel és annak teremtményeivel? Milyen jövőt hagyunk gyermekeinkre? Mi az, amiért készek vagyunk harcolni? Maja Lunde 1975-ben született Oslóban, forgatókönyvíróként, gyermek- és ifjúsági könyvek szerzőjeként ismert. A méhek története az első felnőtteknek szóló regénye, amely bel- és külföldön azonnal hihetetlen sikert aratott. Hazájában elnyerte a Könyvkereskedők Díját, eddig 32 nyelvre fordították le, Németországban pedig több, mint 350 000 eladott példánnyal 2017-ben a legkelendőbb könyv lett.

Felnőni egy apa mellett, aki szereti a kisfiát, ám szinte törvényen kívüliként él, és alkalmi munkákat keresve vándorol az országban, lehet érdekes, de ugyanakkor nagy próbatétel is. Mert nem könnyű folyton menekülni. Főleg, ha nem is tudjuk pontosan, mi elől szökünk.
A fiú nem jár iskolába, apja tanítja őt szenvedélyes lelkesedéssel. Sajátos módszereihez igazított tanterve igencsak eltér az iskolai előírásoktól, esténként pedig történeteket mesél a gyereknek az otthontalanul bolyongó Királyról és a Hercegről, akiknek meg kell ölniük a Fehér Királynőt, hogy megtörjenek egy átkot.
Tíz évvel később, az immár felnőtt fiú mindent elkövet, hogy beilleszkedjen a társadalomba, ám az őt ért hatások nem engedik el. A kérdések, melyek saját és az apja múltja körül kavarognak, nem maradhatnak megválaszolatlanul.

Felkavaró történet egy fiúról, aki idegenként él az őt körülvevő világban, olyan apai örökséget hurcolva magával, amelynek következményei beláthatatlanok.

Az Olaszországban hamar bestsellerré váló Fehér, mint a tej, piros, mint a vér méltán hozta meg a nemzetközi sikert is Alessandro D'Aveniának. Az irodalomtanárból lett sztárszerző második regényének hősei ismét kamaszok, és az előző könyv sok motívuma is visszaköszön, de a történet most több síkon játszódik. A szereplők egy család tagjai; ki-ki az élet nehézségeivel, a maga, életkorához illő bajával igyekszik megküzdeni. Az özvegy nagymama gyászos hangulatban süt-főz, a faképnél hagyott lány a férje hűtlensége miatt kesereg. Apjuk távozását az unokák sem tudják feldolgozni, olyannyira, hogy a nagyobbik, a tizennégy éves Margherita egyszer csak gondol egyet: elhatározza, hogy felkutatja az apját. Kilopva hát a család autóját a garázsból, az iskola csodabogár irodalomtanárának homéroszi útmutatói szerint mintegy eposzi elszánással indul hát neki vadóc lelki társával és szerelmével, a hiperokos árva fiúval, Giulióval, hogy megtalálja és hazahozza a tengeren kódorgó Odüsszeuszt. A két kiskorú útját várható és váratlan veszedelmek is keresztezik. Vajon sikerrel járhat-e mégis a romantikus fúga? Van-e kiút a bajból, és jóra fordulhat-e, ami elromlott? Egy bizonyos: a könyv végére minden kiderül. „Úgy morajlott a város, mint egy hatalmas beton csigaház. Margherita és Giulio ég és föld között fülelt ebbe a csillagokig szálló tompa zúgásba, és nem tudta megfejteni, mit üzen. Mi ez az alapzaj? Bánat és öröm, a házak labirintusában, az utcák gombolyagában, az alagsoroktól a tetőterekig az élet teljessége kavarog benne. Azt, hogy pontosan mit mond, senki sem tudja, talán csak az Isten. – Elhatároztam, hogy elmegyek – mondta Margherita. - Veled megyek - felelte Giulio. Hogy hova, azt nem tudta, de biztos volt benne, hogy neki is ott a helye.”

Mi a különbség a könyv és egy film között? Ha egy filmet nézünk elég elhenyélnünk a kanapén és kikapcsolni az agyunkat. Ugyanis minden a szemünk elé tárul, a szereplők kinézete, az hogy hol vannak, mit csinálnak, milyen ruhában vannak. Ellenben egy könyv nem ír le minden jelenetet ilyen részletesen, magunknak kell sok mindent elképzelni. Ez pedig megmozgatja a fantáziánkat, és mindenki kicsit másképp képzel el mindent az adott történetből, így számos nagyon hasonló, de mégis sok mindenben különböző jelenetek születnek minden olvasó fejében.