Amikor azzal az emberrel kell összefognod, akitől legjobb lenne távol tartani magad, a következmények beláthatatlanok…
Flóra házassága romokban, és a katasztrófát azzal tetézi, hogy a munkahelyén is felmond. Valóságos megváltás, mikor az apja hazahívja Rózsakőre, hogy távollétében felügyelje a családi kávézót, az Ambróziát. Ám néhány nap a békés kisvárosban, és Flóra élete ismét fenekestül felfordul. Holttestre bukkan az Ambróziában, és kénytelen a helyi magánnyomozó, Ben segítségét kérni, pedig semmi szüksége egy újabb megbízhatatlan nőcsábászra.
Ben élete egykor a bulizás és a nők körül forgott, de kimászott a gödörből, megnyitotta magánnyomozó irodáját. Most mégsem úgy mennek a dolgok, ahogy eltervezte. Nem válogathat a megbízások között, pedig Flórát jobb lenne messzire elkerülnie. Közös nyomozásba kezdenek, ami egyre váratlanabb fordulatokat vesz, a kalandok során pedig csak egymásra és kissé bolondos barátaikra számíthatnak.
Sikerül ép bőrrel megoldaniuk a rejtélyt, ami Rózsakő legmagasabb szintjeire is felgyűrűzik? És vajon hová vezet az egymás iránt érzett szenvedélyük, amit egyre nehezebben tudnak kordában tartani?
100 pont
Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok…
Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak. Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját, amivel romba döntheti az egész életét.
Liza azt hitte, jó ötlet Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar.
Alex és Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után potyognak ki a szekrényből…
Látogass el Rózsakőre egy újabb izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel!
Ha a legmocskosabb titkod napvilágra kerül, a következmények beláthatatlanok…
Alex azt hitte, nem tartogat semmilyen meglepetést a jövő. Ugyanaz a munka az apja cégénél, ugyanazok az arcok a bulikban, ugyanolyan nők az ágyában. Aztán előkerül a lánya, akiről eddig nem is tudott, és a mindennapjai fenekestől felfordulnak. Apává kell válnia, de fogalma sincs, hogyan csinálja, ráadásul valaki nyilvánosságra akarja hozni a múltja legsötétebb foltját, amivel romba döntheti az egész életét.
Liza azt hitte, jó ötlet Rózsakő közelébe költözni. Így legalább a barátnője, Flóra mellett lehet, akit nemrég majdnem megölt egy őrült gyilkos. Állást vállal a szomszéd város gimnáziumában, közben görcsösen igyekszik bizonyítani, hogy nincs szüksége komoly kapcsolatra, és semmit sem jelent neki Alex meg a hónapokkal korábban együtt töltött éjszakájuk. A férfi zsarolója azonban mindent összezavar.
Alex és Liza folyton hajba kapnak, izzik körülöttük a levegő, mégis együtt kell kideríteniük, mi áll a fenyegetések mögött. Szimpla zsarolás vagy valami jóval több? Egyre közeledik a halloween, ám a csontvázak nemcsak ünnepi díszként szolgálnak, hanem egymás után potyognak ki a szekrényből…
Látogass el Rózsakőre egy újabb izgalmas kalandra, és nyomozz együtt a szereplőkkel!
„Kegyetlen szerelmi történet.” – Parker S. Huntington, USA Today bestsellerszerző
„Ez a történet örökre belém égett.” – Tara Lee, bestsellerszerző
„Igazán csábító modern feldolgozása Hadész és Perszephoné történetének.” – Sea Reads
Cillian Fitzpatrick kegyetlen és hidegvérű. Hadész, Brioni öltönyben.
A média szerint ő A Szégyentelen.
Számomra viszont az a férfi, aki (vonakodva) megmentette az életem.
Most pedig egy újabb, „aprócska” szívességre lenne szükségem tőle.
Csakhogy Cillian csak úgy nem osztogatja a szívességeket.
A szabadságom kell neki.Én lettem a legidősebb Fitzpatrick testvér játékszere. Amivel játszhat, amit meggyötörhet, amit tönkretehet.
Azt hiszi, megrogyok a kis pszichológiai hadviselése súlyától.
Azonban hamarosan megtudja, hogy a leghalálosabb méreg egyben a legédesebb is.
L. J. Shen Amazon, USA Today és Washington Post bestsellerszerző. A Bostoni bikák-sorozatának második részében egy új Fitzpatrick testvérrel ismerkedhetünk meg, aki lehengerlően szexi és kétségkívül hataloméhes.
Mason egyáltalán nem mondható átlagos fickónak. Sokféle jelző illene rá, mégis ezzel a két szóval lehet leginkább leírni: szabad ember. Ám ennek a szabadságnak nagy ára volt. A novellában betekintést nyerhetünk sötét múltjába, megpillanthatjuk lelke legmélyét. Olyan helyekre kalauzol bennünket, ahol legszívesebben becsuknánk a szemünket, de nem tehetjük. A gondolatai navigálnak minket a sorok között, és megtudhatjuk azt is, hogy mit rejt számára a jelen, és hogyan birkózik meg a rá váró meglepő feladattal.
Alex Lovell eltünteti az embereket. Kiderül, hogy nem ő az egyetlen…
Alexandra Lovell magánnyomozó dörzsöltségét és számítógépes trükkjeit veti be, hogy segítsen ügyfeleinek eltűnni, hogy új életet kezdhessenek valahol biztonságban. Egyik ügyfele, Melanie eltökélte, hogy elhagyja erőszakos férjét. De amikor Melanie tényleg eltűnik, Alex a legrosszabbtól tart, és mindent megtesz, hogy rájöjjön, mi is történt valójában. Az igazságügyi szakértők elitcsapatával, valamint az austini rendőrség megfáradt, de szexi nyomozójával megpróbálja kideríteni az igazságot. Ám minden lépés az igazság felé azzal a veszéllyel jár, hogy Alex lesz a következő, aki eltűnik…
Laura Griffin, a The New York Times bestseller szerzőjének váratlan fordulatokkal teli krimije szinte pezseg az érzékiségtől. A díjnyertes írónő sorozatának első könyve letehetetlen!
Váratlan viszontlátás
Maffiafőnök apja hozzákényszerítette Giát egy férfihoz, akit aztán fényes nappal a nyílt utcán lelőttek… A lány menekül a múltja elől, és a Bahamákon talál új otthont magának meg a kisfiának. Ám váratlanul felbukkan egykori szerelme, Santo di Fiore, aki végre tisztázni akarja a múltat…
Lépésről lépésre
A férje elvesztése után Kitty elhatározza, hogy soha többé nem lesz szerelmes, mert még egyszer nem bírna elviselni akkora fájdalmat. Kubába megy, hogy új életet kezdjen. A főnökével már az első perctől szikrázik köztük a levegő, de a lány nem akar kapcsolatot. César azonban nem adja fel, lépésről lépésre igyekszik meghódítani bájos alkalmazottját…
Végre otthon!
A fiatal és csinos esküvőszervező, Popi számára legfontosabb a család, még azt is vállalja, hogy kihordja a nővére gyerekét, aki egészségi okokból erre képtelen. Sajnos tragikus baleset történik, és ő kilenc hónapos terhesen magára marad. Minden összeomlani látszik körülötte, de szilárdan eltökéli, hogy szerető otthont teremt a babának…
A Kőgazdag ázsiaiak trilógia világhírű szerzője, Kevin Kwan egy fiatal nőről szóló, sziporkázó mesével tér vissza. Lucie Churchillnek két férfi közül kell választania: adott egy tipikus fehér amerikai, protestáns férfi, a család álma, és George Zao, akibe a lány kétségebesetten próbál nem beleszeretni.
Lucie unokanővérével, Charlotte-tal tölti a nyarat a mesés Capri szigetén. Itt találkozik először George-dzsal, és azonnal ki nem állhatja. Utálja, amikor a fiú gálánsan felajánlja számukra a szobacserét, hogy szebb legyen a kilátás a Tirrén-tengerre. Utálja, hogy többet tud nála a Casa Malapartéról. És utálja, amikor vágyaiktól vezérelve intim közelségbe kerülnek egy villa kertjében, miközben unokatestvére in flagranti kapja őket. Charlotte szerint nem meglepő, hogy Lucie vonzódik egy „ilyen” fiúhoz, hiszen a lány egy kékvérű New York-i apa és egy amerikai születésű, kínai anya gyermeke, és mindig elnyomta magában ázsiai énjét a másik javára. Ezúttal is makacsul tagadja, hogy szerelmes George-ba. Amikor néhány évvel később a fiú váratlanul felbukkan East Hamptonban, ahol Lucie a hétvégét tölti vőlegényével, a lány érzelmei újra fellángolnak. Hazugságok és ámítások őrült forgataga következik, amelybe a család, a vőlegény, sőt az Ötödik sugárúti lakás lakóbizottsága is belekeveredik. Lucie minden eszközzel próbálja megakadályozni, hogy George beléphessen az ő világába – az érzelmei közé.
A Szex és hiúság igazi, modern szerelmi történet, amelyhez Kwantól megszokott módon a kitűnő ételek, a legújabb divat és a gazdagok fényűző világa teremt izgalmas hátteret – természetesen fergeteges humorral.
Mindemellett a mű igazi különlegessége, hogy méltó módon tiszteleg E. M. Forster világhírű, Szoba kilátással című regénye előtt – egy másik korszakban, más helyszínekkel, de hasonlóan szerethető, nem mindennapi karakterekkel.
© 2023 DiBookSale Zrt. Minden jog fenntartva.