A másnaposság gyalázatos állapot. De az alkohol utáni másnaposság még elíziumi érzet ahhoz képest, amit a hitének, illúzióinak, utópiáinak mámorából józanodó ember érez. Zakariás Gézának a katzenjammer mindkét formájából bõségesen kijutott: a fizikaiból és a szellemibõl egyaránt. Itt áll kiürülve, hitek, utópiák nélkül, jövõ nélkül, s hogy túl az ötvenen azt sem tudja, holnap mit eszik, hol hajtja álomra a fejét, az már szinte mellékes, bagatell. Zakariásnak csak a tartása maradt, de azt nem adja föl. Mert a tartás maga az ember. És az élet a halálig tart. Zakariás sorsa az elmúlt ötven év Magyarországában történelem is. Helyzeténél fogva sokfelé kötõdik, de egészen sehová sem tartozik. Mert egyszerre polgár és proletár, munkás és mûvész-értelmiségi, mert zsidónak magyar és magyarnak zsidó és mindkettõnek katolikus, de katolikusnak ateista és hívõnek oly keserû, illúziót, sõt jövõjét vesztett ember, aki már csak arra képes, hogy talpon maradjon, mert az ember addig ember, amíg föl bír tápászkodni. Zakariás pedig, bár nem is remél semmit, ember akar maradni. És ez tébolyodott századunkban nem is kevés.