A viharos tenger akár jelképe is lehetne szerzõje életének. S ha a fõhõs, Axel Borg gondolatait próbáljuk kibogozni, Strindberg saját életérzése vetül elénk. Minden mûvében – talán a történelmi drámák kivételével – ott az önéletrajzi vonás, egyetlen mondanivalója önnön egyénisége, maga a skandináv individualizmus. Különösen a nõkkel való viszonya ambivalens: hol piedesztálra állítaná az asszonyt, de ha az nem felel meg az eszményített képnek – rögtön sárba rántaná. Szélsõségesen hímsoviniszta. A nõt alsóbbrendû lénynek tekinti, aki csak átmenetet képez a gyermek és az ember közt# szemben az alkotó, az „übermensch” férfival. Ugyanakkor sátáni gonoszsága a magasabb körökben mozgó elmét romlásba – jelen esetben õrületbe, öngyilkosságba – taszítja. Ennek az õrületnek a számlájára írhatjuk Borg különös ötleteit, melyek Svédország turistaparadicsommá tételére, jégmentes kikötõk, villámvonat-kapcsolat, kereskedelmi útvonal kiépítésére vonatkoznak. De kudarcba fullad legelképesztõbb kísérlete is: az ember mesterséges úton való létrehozása. &nbsp# &nbsp#