Gyûjteményünkben Cholnoky Viktor elbeszéléseit és jeleneteinek többségét közöljük. Az írások - néhány kivételével - megjelentek az író három elbeszéléskötetében: Tammúz, Budapest, 1910. Franklin-társulat, Az alerion-madár vére, Budapest, 1912. Franklin-társulat, Néhusztán meséibõl, Budapest, 1913. Franklin-társulat. Minthogy e kötetek közül kettõ még az író életében került forgalomba, s a harmadik is a halálát követõ évben, a bennük közölt írások szövegét fogadtuk el hitelesnek, bár a jelenetek és novellák majd mindegyike megjelent már korábban is folyóiratban vagy hetilapban. Cholnoky novellái - inkább rejtve, mint explicit formában - az irodalomnak mint írásnak (s nem mint tanulságos, példázatos s így erkölcsi „megújulást” hordozó történetnek) a hangsúlyozását is sugallják. Korszakhatáron áll tehát Cholnoky (mint szinte mindegyik kortársa), igen mély ellentmondásokat hordoz egész életmûve: gondoljunk arra, hogy jóval nagyobb mennyiségû publicisztikai írása elsõsorban a kor tudományos ismeretterjesztõ mûfajába tartozik, s a tudomány fejlõdését, általában a haladást, a megismerésbe és racionalitásba vetett hitet tükrözi, ám novellái éppen ellenkezõleg, a megismerés lehetetlenségét, a világ értelmezhetõségének kételyét, az egységes XIX. századi világkép szétbomlását fejezik ki. Legjobb novelláiban, a közülük is kiemelkedõ A kövér emberben pedig az író már a történet (s így a valóság) abszurditására irányítja a figyelmet. Cholnoky novelláiból a szó mûfajt jelölõ (kísértethistória) és metaforikusan értett jelentésében is egy kísértetvilág kezd kibontakozni. Trivulzió-novellái akár Krúdy Szindbád-írásai közvetlen elõzményének is tekinthetõk. Cholnoky az elsõ, aki a modern magyar szépprózában az alteregó figurával kísérletezik, s egy vissza-visszatérõ narrátor fõhõs alakjában fogalmazza meg a századforduló esztétikai-világképi ellentmondásait. Utazó, kalandor hõse, Amanchich Trivulzió ráadásul meglehetõsen bizonytalan „szavahihetõségû” elbeszélõ, s mint ilyen szintén elsõ abban, hogy az olvasót kétségek között hagyja: a sem az etika, sem a valószerûség hagyományos képleteihez nem illeszkedõ narrációs eljárások sokszor nem segítik a befogadót a valóságban való eligazodásban.