Az 1942-ben megjelent Téli szivárványt a korabeli kritika (például Örley István a Magyar Csillagban) valóban úgy fogadta, mint eredeti, költõiségben, „habzó, örvénylõ színességben” Móricz és a népiekbután is újat hozó alkotást. A regény az I. világháború pusztító következményeit idézi föl a II. világháború idején, anélkül, hogy az analógiára, a politikai idõszerûségre erõszakoltan hívná fel a figyelmet. Cselekménye a fehérvári Széna tér, a szegénynegyed zárt világában játszódik, s csak közvetve, a javarészt asszonyokból, gyerekekbõl, öregekbõl, rokkantakból és hadifoglyokból álló mikrotársadalom viselkedését ecsetelve utal minden rossz végsõ forrására, a háborúra. A helyszín rögzítése, egy közösség reagálásának szociológiailag átgondolt elemzése Jankovichnál nem merevül vezércikké vagy leíró, statikus társadalomrajzzá. Az író egy kamaszodó fiú szemévelnláttatja, „gyerektükörben” mutatja a felbolydult világot, voltaképpeni közlendõje a gyermeki lélek eltorzulása a háborús viszonyok következtében. A regény formailag az egyik szereplõ monológja. A szerzõ rokonszenvezik hõsével, de messzebbre lát nála, úgy tárja fel belsõ világát, hogy egyszersmind eltávolítja, értelmezi. Cocteau Vásott kölykök címû regénye, a gyermeki elvadulást moralizáló kommentár nélkül bemutató nagy hatású alapmû Jankovichot is inspirálhatta, nála azonban a pszichikai folyamatok ábrázolása társadalmilag és történetileg gondosan motivált, realisztikus. A „szutykosok” kegyetlenségének hidegvérûen tárgyilagos leírását, a felnõtt társadalom patologikus jelenségei (betegség, hisztéria, erkölcstelenség) iránti érdeklõdést és némely alak pamfletszerû karikírozását általában elégségesen indokolja a háttér, a béke és biztonság törvényeit felrúgó korszak. A Téli szivárványban– a Szerb Antal-i regényesztétika terminológiáját átvéve – a hétköznapok között a „csoda” is felcsillan, de igen mértéktartóan.