Nyúl, ​a „beszédes amerikai”, aki eddig három kötetre valót mesélt nekünk az amerikai kis-középpolgár hétköznapjairól, akinek köszönhetően itt, Közép-Európában is érezzük Amerika elmúlt évtizedeit – az 50-es évek nekilendülő virágzását és létbizonytalanságát, a 60-asok dühöngő rossz közérzetét és társadalmi bűntudatát, a 70-es évtized általános kimerültségét és apátiáját –, Nyúl tehát most, 1989–90-ben ötvenhat éves, öregnek érzi magát, megkeseredett. Krisztusi korba ért fia baklövést baklövés után követ el, unokái nyugodt életét nem látja biztosítva, felesége egyre függetlenedik tőle, egyszóval, legalább annyi a problémája, mint fiatal korában, amikor felhúzta a nyúlcipőt.

De hová fusson az elhájasodott, szívbeteg, még mindig szeretetre méltó s még mindig kíméletlen, ám sokkal bölcsebb Nyúl? Természetesen Floridába, az öregek paradicsomába. És persze vissza az ifjúságába. Van mire visszatekintenie: érdekes és értelmes életet élt, gyávaságai ellenére bátrabb és józanabb volt, mint a legtöbbünk. Ember volt a XX. század második felében, Huck Finnként és Holden Caulfieldként kezdte, s talán nem túlzás azt állítani: Thomas Mann-i figurák szintjéig jutott.