A ​​Nemzetes uraimék, Mikszáth első kisregénye 1884-ben jelent meg. A nemrég feltűnt író eddigi írásaitól eltérően határozott léptekkel közeledik a realizmushoz, kora társadalmi valóságának felismeréséhez. Ez a valóság, minden csalóka látszat ellenére is, lesújtó. Az ország iparosodik, de ugyanakkor mindinkább kibontakoznak a kapitalista állam társadalmi ellentmondásai. Nehéz annak a jóakaratú kortársnak a helyzete, aki őszintén keresi a feleletet az ellentmondásokra. Mikszáth még nem veszi észre, hogy a kiegyezésig helytálló köznemesség lassan a történelem országútjának szélére került, s azt a tévhitet táplálja magában, hogy ez a réteg még alkalmas a reformkorban élenjáró szerepének megismétlésére. Majd csak a munkásmozgalom eszméi és gyakorlata teremtik meg a feltételt, hogy az írók világosan felismerjék a társadalmi képletet. Ennek a félreismerésnek megfelelően a nagyerejű Mácsik, a Nemzetes uraimék főalakja nem az önmagát túlélt, hanem e méltatlanul mellőzött, jobb sorsra érdemes társadalmi rétegnek a jellegzetes képviselője.