Önéletírásának elsõ kötetében Tatay Sándor ifjúkorának mozgalmas, kalandokban, élményekben bõvelkedõ éveit idézi. Jókedvûen, öniróniával és némi nosztalgiával, az önigazolás, az önmagát hõssé avató magyarázkodást elkerülve mesél „lõdörgéseirõl”: változatos színhelyeken változatos foglalkozásokról, érdekes találkozásokról, sokféle barátról, ismerõsrõl. Kalandozásainak fõbb állomásai: a szarvasi gimnáziumi évek utána soproni teológia, ahol a kollégisták elsõ számú szórakoztatója és viccmestere, regényíró és könyvkiadó, utcalányok megmentõje és a szépséges Kanizsai lányok odaadó rajongója. A teológusból – merész váltással – az országutak vándora lesz. Bécsben filmgyári statiszta és kávéházi törzstag, buzgó könyvtárlátogató és áldozatkész hõsszerelmes. Kõszegen hónapokig sikeres grafológus, Pesten néhány napig színinövendék, végül Pécsett bölcsészhallgató. A vele és körülötte történt események szórakoztató, mulatságos elbeszélése során felidézi a színhelyeket is: a bakonytamási otthon, a parókia hangulatát, a soproni teológia hétköznapjait, a bécsi kávéházak világát. Emlékezetes portrékban örökíti meg akkori életének szereplõit: tanárait, szüleit, barátait és alkalmi ismerõseit, teológus kollégáit és pécsi íróbarátait. Weöres Sándort, Takáts Gyulát, Várkonyi Nándort és a Pécsre látogató Berda Józsefet.