Kádár János és a nevével fémjelzett korszak megítélése napjainkig élesen megosztja a magyar közvéleményt. Ennek egyik eredõje az a hatvanas évek elején meghirdetett „szövetségi politika”, amely egy újfajta kiegyezés reményében együttmûködõk, „társutasok” megnyerésével igyekezett alkut kötni a magyar társadalommal. Az ennek érdekében hozott politikai, gazdasági intézkedések a történeti elemzések révén mára jól ismertek. Kádár hatalomtechnikai törekvéseinek mélyebb rétegei, személyes dimenziói azonban részben még ma is feltáratlanok. Kik voltak azok, akikkel a pártállami vezetõk a megújuló hatalomgyakorlási mód jegyében párbeszédet kezdtek? Milyen korábbi mintákat hasznosított az MSZMP „szövetségi politikájának” kialakítása során? Milyen út vezetett addig, amíg az 1956-os forradalom leverése után öt évvel elhangozhatott a kádárizmus jelszava, a bibliai mondást kifordító „aki nincs ellenünk, az velünk van” mottó? TABAJDI GÁBOR legújabb kötete a „kádárizmus” hatalomtechnikai módszereinek kialakulását mutatja be, és azt a hatalom birtokosai, a magyar kommunisták, illetve Kádár János politikája felõl értelmezi. Átfogó elemzéséhez a rövid és hosszú távú, kül-, illetve belpolitikai folyamatok bemutatása mellett eddig nem publikált titkosszolgálati dokumentumokat is felhasznál.