"– Hé, fiatalember! Hová rohan? – A vesztembe! Nem tudta meg, hogy ez a válasz kielégíti-e az érdeklõdõt. Rohant. Még annyi idõt se engedett magának, hogy hátranézzen, noha tudta, hogy a kedélyes arcú, kis, köpcös kíváncsiskodót máris lesodorhatta a járdáról a kérlelhetetlen üldözõk tömege. – Siessen, Bobby – morogta magában –, szedje a lábát kérem! Olykor ugyanis szigorú mértéktartással, de azért sok szeretettel biztatta magát, és errõl még komoly életveszélyben sem feledkezett meg. Revolverlövések dörrentek mögötte. Sebtében megtapogatta a bal vállát, mert noha tudta, hogy nem sebesült meg, érezte, hogy egy golyó elszakította a kabátját. Fölényesen mosolygott. Ezen a kabáton már nem sokat ronthatott a revolvergolyó. Arra határozottan emlékezett, hogy zakója kihajtóját egy kétméter hosszú, csontsovány, félszemû fiatalember szakította le. De hol maradt a kabát ujja?… No mindegy. Kár, hogy valahol az egyik nadrágszárát is letépték..."