Kása ​Béla az eltűnőben lévő paraszti kultúra és életmód legfontosabb vizuális megörökítője. Míg Korniss Péter inkább a táncház egészét ragadta meg, ezért a fotóin láthatók a zenészek is, addig Béla kifejezetten őket fotózta. Így mindenekelőtt neki köszönhető, hogy ezeknek a nagyszerű muzsikusoknak nemcsak a játékát, hanem az arcát is ismerjük.

Pécsett született, 1965-ben családjával Nyugat-Németországba költözött, ahol 1979-ben a kölni képzőművészeti főiskolán szerzett diplomát művészi fotográfia szakon. Európa legnagyobb képes magazinjainak, a Stern-nek és a GEO-nak dolgozott, készített fotósorozatokat többek között nagyszebeni és macedóniai cigányokról. 1973 nyarán jutott el először Erdélybe, ami fordulópontot hozott az életében. Azóta rendszeresen visszajár és dokumentál. 1983-ban visszaköltözött Magyarországra, hogy közelebb legyen a neki mindennél kedvesebb erdélyi muzsikusokhoz. Az utóbbi közel öt évtizedben a népi kultúra elkötelezett kutatója, megőrzője és továbbadója. Sokat fotózott hortobágyi pásztorokat, dobrudzsai, erdélyi és moldvai vándorcigányokat, körösrévi fazekasokat, modern nomád ír szekereseket – de mindenekelőtt is erdélyi falusi muzsikusokat. Emellett kilenc alkalommal járt Indiában a félnomád életmódot folytató tevepásztor rabari törzseknél. Képeiből többek között Amszterdamban, Bécsben, Berlinben, Brüsszelben, Kölnben, Krakkóban, Lhaszában, Montrealban, New Yorkban, Párizsban, Prágában, Torontóban, Új-Delhiben és Washingtonban rendeztek kiállítást.