Ezernégyszáznegyvenhat. A várnai vereségből még csak eszmélő Magyarország tovább sodródik a végső káosz felé. Az egymással hadakozó bárói ligákat, harácsoló nagyurakat a hét kapitánynak nem sikerült megfékezni, s immár a nyugati országrészeket is lángba borítják Cillei Ulrik és Habsburg Frigyes seregei. Északon a cseh Giskra haramiái fosztogatnak, keleten pedig az ifjú Mohamed szultán gyűjti erőit, hogy végleg leszámoljon a Hunyadi János vezette keresztény erőkkel. A szűk mozgástérben egyértelművé válik, hogy valakinek meg kell fékeznie a külső és belső ellenséget, különben menthetetlenül darabokra szaggatják az országot.

Egyetlen ember lenne alkalmas a feladatra, de Hunyadit ezekben a válságos hónapokban olyan seb kínozza, amit soha nem gyógyíthat be semmiféle gyógyír. Mégis el kell vállalnia a megmentő szerepét; hadait elsőként a magyar földeket régóta sanyargató Cillei Ulrik ellen vezeti. Régi barátja, segítőtársa, Vitéz János tisztában van vele, hogy a szétszabdalt nemzet egyesítésére a megoldás, hogy a törökellenes harcok hősének át kell vennie a hatalmat az egész ország felett – ha kell, fegyverrel.

Bán Mór történelmi regénysorozatának utolsó előtti kötetében Hunyadi Jánost felemelkedésének csúcsán, immár Magyarország kormányzójaként láthatjuk. Az egységet sikerül ugyan megteremteni, ám súlyos áron: míg a belső ellenség megfékezése zajlik, keleten a szultán – hagyományos címe szerint Isten árnyéka a földön – hatalmas muszlim hadsereg szervezésébe kezd, mellyel tervei szerint egész Európát uralma alá hajtja majd.