Beleolvasok

Hosszú út egy közös keringési pályán

Lovelace a Wayfarer űrhajó mesterséges intelligenciájaként mindenről tudott, ami a fedélzeten történt, és biztosította a legénység jólétét. Aztán bekövetkezett egy meghibásodás. Az összes rendszert újraindították, Lovelace pedig egy,szintetikus testben ébredt fel, annak minden korlátjával együtt. Még soha nem érezte magát annyira magányosnak és tehetetlennek, mint ekkor.
Ám Bors, egy technikus, aki életét kockáztatta a mesterséges intelligencia megmentéséért, segít Lovelace-nek megtalálni a helyét a világban. Mert
Bors nagyon jól tudja, hogy milyen magányosnak lenni, és mit jelent megtanulni alkalmazkodni a körülményekhez. Ketten együtt fedezik fel, hogy bár az univerzum végtelen, két értelmes lény együtt elegendő lehet az űr betöltéséhez.
A Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz önálló folytatásában, a Hosszú út egy közös keringési pályán című regényben a szerző ismét egy optimista, szívmelengető űroperába repít bennünket.
 

További információk

Villámakció!
20 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

8 368 Ft

0 pont