A csillapíthatatlan, soha nem múló, tragikus szerelem örökzöld témája bontakozik ki Bródy Sándor kisregényeiben. A szerelemben való és szerelmek közti õrlõdés - mely korántsem volt ismeretlen Bródy magánéletében sem - határozza meg fõhõsét, a nõ és férfi közt dúló szenvedélyes háborúság, mely egyszerre teremti meg az önfeledt boldogság, s a határtalan szenvedés gyorsan múló, de sokáig visszhangzó pillanatait. A Hófehérke fõhõse útra kel, hogy megtalálja a nagy "Õ"-t, álmainak nõi ideálját, de vajon a boldogságot is megtalálja-e vele? "Félek a fekete lányoktól. Nagyon is szépek, nagyon is kívánatosak. A szemük csupa sötét fényesség, csupa titok. Csakhogy amíg lányok, maguk sem tudják az önmaguk titkát. Csak sejtik, majd ha asszonyok lesznek, akkor nyilatkozik meg az elõttük teljes valóságában. Némelyik úgy várja ezt. Vágynak, sietnek férjhez menni, hogy mindent megtudjanak, hogy élvezzék ezt a gyönyörû életet. Át akarják ölelni egészen, úgy, mint egy férfi, minden kell nekik, csak az anyaság nem! Á, az förtelmes, kínos, utálatos, pedig titokzatos, mindent tönkretesz, a termetet, az arcszínt, a férfiak illúzióját, és megbarnítja a fekete hajat…"