Jókai kevéssé ismert, a szakirodalomban túlságosan elmarasztalt regényének nagy része 1858-ban jelent meg folytatásokban a Magyar Sajtó címû lapban, a befejezés évekkel késõbb, a kötetben való megjelenés elõtt készült el. A halogatás oka Nagy Miklós mértékadó véleménye szerint az lehetett, hogy a téma nem ihlette annyira az írót, mint más egyidejû vállalkozásai. Az 1857-58-as gazdasági válság és Jókai akkori pénzügyi nehézségei is motiválták, hogy a pénz, a tõzsde, az eladósodás motívumai foglalkoztatták. A mélyebb indíték Jókai aggódása a nemesség polgárosodásának tévútjai és a polgárság parvenü rangkórsága miatt. Az általa ajánlott javított kapitalizmus eszméjét a regényben Fehér Gyula képviseli, az a „hazafi”, aki szorgalmával, vasakaratával, gyakorlatiasságával önerõbõl érvényesül, és a magáéval együtt a közösség ügyét is elõre viszi. Nem rangkórságból vagy érdekbõl, hanem szerelembõl vesz feleségül grófleányt. A szerteágazó cselekmény fõbb mozzanatai: Borcz Mihály és Torhányi András, a felfuvalkodott, anyagias újnemes és a szédelgõ kereskedõ egyaránt tönkremegy, gyermekeik érdekházasságával kapcsolatos terveik ellenük fordulnak. Egy másik szálon szerelem fejlõdik ki Somlyóházi gróf leánya és Fehér Gyula között: „a táblabíró fia és a gróf leánya, mint szerény gazda, mint szorgalmas gazdasszony, ha kincseket nem is, de független, senkinek nem bókoló állást tudtak kivívni maguknak”. Az egyszerûsítõ célzatosságért néhány emlékezetes részlet kárpótol (fõleg az Egy farsang az Alföldön címû fejezet). A Jókainál szokatlanul puritán stílus és hang sok mindenben Mikszáthot elõlegezi.