Ma sokan közülünk úgy tartják, hogy egy velejéig romlott politikai és szociális szolgáltató kultúra áldozatai vagyunk. És mégis ebben a kultúrában a közszolgáltatások rossz eredményének rutinszerűen védelmére kelnek azok szolgáltatói (vagy a szolgáltatás elmulasztói). Az egyéb elfogadható alternatíva híján lévő állampolgárok pedig rutinszerűen elfogadják a rossz eredményeket. A Civil Vállalkozások társalapítója,
Aichelburg Márton legújabb tanulmányában a megoldást keresi legégetőbb közösségi gondjainkra. Ki kell lépni a politika dimenziójából, a mindenkori kormányok csupán olyanok, mint a focimérkőzéseken az eredménytábla.
Közel kétszáz évvel ezelőtt két barát, Széchenyi István és Wesselényi Miklós egy évig tartó útra ment Nyugat-Európába és Angliába. Visszatérésük után innovációs hullámok sorozatát indították el a tudomány, a kultúra, a vállalkozások és a politika területén. Mi történt volna, ha az Egyesült Királyság helyet Amerikába mentek volna?
A magyar reformkor vezetőinek nagy tehetsége volt szimbólumok alkotására, amelyek képesek voltak mások képzeletét lángra lobbantani, ahogy a Lánchíd felépítésével is, hidakat hoztak létre szükség és lehetőség között. Alkotásaikkal a szabadsághoz vezető utat keresték.
Hogyan érjük el a szabadságot? Mi a szabadsághoz vezető út Magyarország számára és a magyarok számára bárhol a világon? A válasz ahogy Bibó István megfogalmazta: megteremteni a bátor és nagylelkű cselekedetek lehetőségeit és mintáit, lekötni a barbárság erőit, lehetővé tenni az alkotó erők gazdag kiáradását.
Hogyan tudjuk elérni a magyar kultúra reneszánszát?
A XXI. századi megoldást négy koncepció, azaz applikácó alkalamzása jelenti: a társadalmi tőke, az antitörékenység, a szabad vállalkozás és a vállalkozás és filantrópia összekapcsolása.