„Ott állt, elõre hajló vállaival, a kis, igénytelen alak, vörös galléros köpönyegében, fehér, szûk nadrágjában, aranyozott markolatú teknõsbéka-tokos kardjával. A feje födetlen volt, s látni lehetett ritka, világosbarna haját# összehajtott, vörös kokárdás kalapját a bal hóna alá csapta, jobb kezében pedig vékony, suhogó lovaglóvesszõt tartott. Lassan jött# arcán egyetlen izom sem mozdult, szemeit maga elé meresztette a semmibe és egyforma léptekkel, kérlelhetetlenül egyre közeledett, mint maga a Végzet valóságos megtestesülése” - így írja le Napóleont a könyv másik fõszereplõje, Louis de Laval, az ifjú arisztokrata, az egyik legrégibb francia nemesi család sarja, aki a császár szolgálatába szegõdött. Doyle lényegében ismeretlen romantikus, kalandos történelmi regénye -, amely magyar nyelven utoljára hetven évvel ezelõtt látott napvilágot - lenyûgözõen eredeti és részletes képet fest a világhódítóról és környezetérõl, az Anglia lerohanására készülõ francia sereg életérõl.