Kevés kortársunkról mondható el, hogy tanúja volt szinte a teljes XX. századnak. Még kevesebbekről, hogy tevékenyen formálták is azt. E kevesek egyike a Nobel-békedíjas Henry Kissinger, az Egyesült Államok legnagyobb hatású nemzetbiztonsági főtanácsadója, Nixon és Ford elnökök külügyminisztere, majd számos későbbi elnök tanácsadója. Szavaira és iránymutatására – legutóbb az ukrajnai háború ügyében – mind a mai napig élénken figyel a nemzetközi közvélemény.

Közelmúltban befejezett könyvében az államvezetésről értekezik, hat kiemelkedő XX. századi vezető (Konrad Adenauer, Charles de Gaulle, Li Kuang-jao, Richard Nixon, Anvar Szádát és Margaret Thatcher) stratégiáját elemezve. Kissinger nem először veti papírra gondolatait a fenti vezetők némelyikéről, meglátásai mégis meglepően újszerűek. Vajon kié lehetett az alázat, kié az egyensúly, kié a kiválóság és kié az akaraterő stratégiája? És miért fontos, hogy jól válasszuk meg a stratégiánkat?

„Bármely társadalom, függetlenül politikai berendezkedésétől, örökkön egyfajta átmeneti állapotban van az emlékezetét formáló múlt és a fejlődését meghatározó jövőkép között. Ezen az úton elengedhetetlen, hogy e társadalmat vezesse valaki, hiszen […] vezetés nélkül az intézmények sodródnak, míg a nemzetek a jelentéktelenné válást, legrosszabb esetben pedig a katasztrófát kockáztatják.”

HENRY KISSINGER (1923–) könyvével induló sorozatunk, a Világrend a legfontosabb stratégiai kérdések és a rájuk adható válaszok feltérképezésére vállalkozik, hogy elkerülhessük a XXI. század mindnyájunkat fenyegető katasztrófáit. A sorozat további köteteiben is jelentős szerzők változatos nézőpontokból megfogalmazott gondolatait olvashatjuk, amelyek útbaigazítanak minket a folyamatosan átalakuló világrendben.