"Nem tudtam betelni a hajóval, a vízzel, a szemüveges fiú gondoskodásával. Akkor voltam először vitorláson, s először férfi közelében. Megcsapott valami a titokból, ami egy nőt és egy férfit összefűz, ami megremegteti a levegőt körülöttük, legyenek bárhol. Nem tudtam én semmit, ahogy most sem tudok sokkal többet. Vágy ez? Kérés? Test és lélek kíváncsisága? Kihajoltunk a víz fölé, aztán hanyatt feküdtünk, néztük a csillagokat. A karját a fejem alá csúsztatta. Beleremegtem. Nem mertem beszélni, csak odasúgtam. 

– Miért Sarkcsillag a hajó neve?"

 

Rejtőzködő, mégis kitárulkozó „mesék” fűzére Schäffer Erzsébet tízedik kötete. Egy öreg szőlő, vonatkupék, vizek partja fogja keretbe vallomásos történeteit, melyekben most is az a bizalomból építkező csöndes, kíváncsian szemlélődő derű van jelen, ami könyveit oly sokak számára napi olvasmánnyá teszi.