A szőlő édes íze borító
Beleolvasok

A szőlő édes íze

Az ​igaz szerelem mindent túlél.

„Megindító regény, amelyben az amerikai Dél elevenedik meg. Az Ahol a folyami rákok énekelnek rajongóinak. Emlékezetes történet, amely még sokáig velünk marad.” – Susan Wiggs, A tóparti történetek sorozat #1 New York Times bestsellerszerzőjétől

Lila Bruce Breedlove igazán soha nem érezte otthon magát szülővárosában, Wesleyanben – különösen nem édesapja korai halála után. Hiszen Lila akkor még csak kislány volt. Gimnázium után ő is és a fivére, Henry is északra mentek, élték a saját életüket. A húguk, Abigail ellenben otthon maradt, hogy támogassa erős, beszédes, kicsattanó és végtelenül szeretetteljes édesanyjukat. A szívük mélyén Lila és Henry mindig is tudták, hogy egyszer még napirendre fog kerülni a gyerekkorral és kisvárosukkal.

Amikor idős édesanyjuk hirtelen – és gyanús körülmények között – életét veszti a ház mögötti szőlőlugasban, Lila és Henry hazautaznak. Miközben Geneva halálának körülményeit vizsgálják, döbbenetes titkokra derül fény. Ezek alapjaiban rengetik meg a család múltját, további kutakodásra késztetve őket, ami által további életük egészen más irányt vesz.

További információk

  • publisher icon

    kiadó

  • calendar icon

    megjelenés

    2021-09-13

  • document icon

    hossz

    348 oldal

  • genre icon

    műfaj

  • language icon

    nyelv

    magyar

  • barcode icon

    ISBN

    9786158185134
Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

A szőlő édes íze borító

+

Holdfény szonáta borító

+

Romana 508. borító
9 979 Ft

500 pont