Belehallgatok

A siker vállalkozói - Üzleti mélyinterjúk

Üzleti mélyinterjúk olyan sikeres vállalkozókkal, akik egytől-egyig végigjárták a maguk Caminóját, s végigmentek azon az úton, amelyen az olvasó is jár. Sándor András beszélgetés-gyűjteménye roppant fontos része az üzleti bizalomépítés módszertanának, hiszen a leghatékonyabban egymás történeteiből, tapasztalataiból tudunk tanulni. Sorsok, Utak, Mérföldkövek igaz történetei – HITELES ÜZLETEMBEREKTŐL, akik emberek tudtak maradni ebben az őrült világban. A kötet szerzője – aki a hangoskönyv felolvasója is egyben – így vall a kiadványról: „Nagyon szeretem ezt a könyvet, mert rengeteget tanultam a megszólaltatottaktól üzletről, pénzről, emberségről és bizalomról. 7 sors, 7 életút, 7 különböző ember, akikben mégis közös, hogy mindannyian voltak már a padlón, és mindannyian fel is álltak onnan. Megrázták magukat, majd kitartóan mentek előre a céljaikért, és kivételt nélkül meg is valósították azokat. Az út azonban még korántsem ért véget. Érdemes elolvasnia minden kezdő és minden profi vállalkozónak az interjúkat, hogy tanuljon a kapcsolatépítés nagykövetének, az üzleti élet sámánjának, a főnixmadárként újjászülető vállalkozónak, a tudatosságot tökélyre fejlesztő cégvezetőnek, az iránymutató fiatal irányítónak, a függőségkezelő specialistának, és a megoldás kereső üzletasszonynak az életmeséiből.” A kötet szereplői: – Avidor András, a BNI Magyarország és Szlovákia igazgatója „Az élet egy körforgás: ha adsz, nyersz!” – Bertalan Gábor, a Nelson Flottalízing ügyvezetője „Nem akarom elveszíteni a hitemet az emberekben” – Simon Attila, a Kreativ Srl ügyvezető-tulajdonosa „Felálltam a padlóról, jöhet a következő sikeres 15 év!” – Markovich Béla, a Mapei Kft. ügyvezetője „Nagy bátorság kell az őszinteséghez” – Fekete Attila, a Feki Webstúdió ügyvezető-tulajdonosa „Cél: A tudatos értékteremtés” – Dudits Dénes, a Nehezen leszokók tanácsadója „Szokj rá Te is a józanságra!” – Bogár Beatrix, az OVB területi igazgatója „Csak egy életed van, abból kell kihoznod a legjobbat!”

További információk

Formátumok
VOIZ logó
Hogyan jutsz hozzá a megrendelésedhez?
1.
Töltsd le ingyenesen a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazást az okostelefonodra!
2.
Nyisd meg az alkalmazást, és írd be a VOIZ kódot a KÓDBEVÁLTÁS menüpont alatt. A VOIZ kódot itt, a DiBookon, a Profilom/Hangoskönyveim menüpontban találod a megvásárolt hangoskönyv mellett, valamint e-mailben is elküldtük neked.
3.
A megvásárolt hangoskönyveidet a VOIZ Hangoskönyvtár alkalmazásban, a KÖNYVEIM menüpont alatt bármikor meghallgathatod. További segítséget a DiBook GYIK-ban, a VOIZ honlapján és a VOIZ alkalmazásban találsz.

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

12 955 Ft

649 pont