Gyergyai Albert könyvének legnagyobb érdeme talán nem is értesüléseinek alapossága, érzékenységének fínomsága, ítéletének nyugodt megbízhatósága, jól felszerelt stílusának egyenletes ritmusa, ápolt és tiszta levegője, vagy az a bámulatos könnyedség, amellyel súlyos anyagán uralkodik és egyszerre át tudja tekinteni az egészet. A <it+ style="color: rgb(0, 0, 0); font-family: "Times New Roman"; font-size: medium; font-style: normal; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; font-weight: 400; letter-spacing: normal; orphans: 2; text-align: justify; text-indent: 0px; text-transform: none; white-space: normal; widows: 2; word-spacing: 0px; -webkit-text-stroke-width: 0px; background-color: rgb(255, 255, 238); text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial;">Mai francia regény legnagyobb jelentősége a nálunk új irodalomszemlélet, amelyet a szerző nem magyaráz, amellyel nem hivalkodik. Nálunk a kritika, kevés kivételt leszámítva, «cselekmény»-ben és «jellem»-ben gondolkodik, «remekművek»-ben és «fércművek»-ben, az előbbieket ünnepli, az utóbbiakat megbélyegzi, de hogy ezek a remekművek és fércművek hogyan tartoznak össze egymással, miféle környezetben helyezkednek el, azzal igen keveset törődnek. Gyergyai könyvének újszerűsége a szociológiai látás, amely Franciaországban magától érthetődő és amely nem rendeli alá az irodalmat a nyers és közönséges életnek, hanem csak, mint a festő, térben rendezi és csoportosítja tárgyit. Ez a térszemlélet, amely nemcsak azt nézi, egy író milyen nagy, hanem azt is, mekkora helyet tölt be, egy kor irodalmának egészét tekinti, valamennyi bonyolult kölcsönhatásával egyetemben, számba veszi az írói ihlet valamennyi forrását s legelvontabb és legelőkelőbb eszméktől kezdve a leghétköznapibb üzleti számításig, - tudományos és egyben művészi látásmód, összeegyezteti az egyetemi kritika katedrális szigorát az író életábrázolásával, az örökkévalóság komoly szempontjait az olyan ember józan és okos látásmódjával, aki ismeri az irodalmi termelés és fogyasztás irgalmatlan törvényeit. Gyergyai könyvéből Proust és Gide neve mellett Dekobra, Clément Vautel és Claude Anet neve sem hiányzik, nem azért, mert a szerző eleget akar tenni valami elvont pártatlansági eszménynek, vagy mert «teljességre» törekszik, hanem mert, mint a shakespeare-i dráma a burleszket és a pátoszt, úgy követeli meg ez az irodalomábrázolás a maga «népségét és katonaságát», az irodalmi tér betöltését különböző rangú de egyformán törvényszerű írótípusokkal. Ez az irodalomszemlélet nem hirdeti az «élet» primátusát a gondolat felett, csak számba veszi a gondolat életét, hátterével együtt, természetes környezetében látja a gondolatot, az egyes írásműnél izgalmasabbnak tartja magát az irodalmat és az irodalomnál az emberi szellemet.