Az Évszázad csomag – Ken Follett monumentális trilógiája három generáción keresztül követi öt család sorsát az első világháborútól a hidegháború végéig. A történelmi regényfolyam lenyűgöző részletességgel mutatja be a 20. század legmeghatározóbb eseményeit, miközben emberi sorsokat, politikai játszmákat és személyes drámákat bont ki mesterien megírt, fordulatos cselekményeken keresztül.
Ajánlott azoknak, akik történelmi háttérrel átszőtt, generációkon átívelő, epikus családregényekre vágynak.
Csak tedd Kosárba a csomagot, majd fizesd ki, és már tied is a csomag tartalma. A csomag tartalmát a csomagra kattintva találod, ha egyenként a kis borítókra kattintasz, akkor a könyvek fülszövegét és adatait is megismerheted.
A csomagárat személyre szabtuk. Ha eddig még egy könyvet sem vettél meg a csomagból a DiBookon, akkor a csomag mellett az összes könyvre vonatkozó kedvezményes árat látod. Ha van olyan könyv a csomagban, amelyet korábban már megvásároltál a DiBookon, akkor az a termék elhalványítva látható, az árát pedig nem számoljuk bele a neked szóló csomagajánlatba, hogy bátran megvehesd a csomagot akkor is, ha egy-két könyv belőle már ott csücsül a virtuális polcodon.
A csomag megvásárlása után az adott csomag eltűnik a csomagajánlatok közül, mert kétszer nem tudod megvenni ugyanazt a csomagot. Csomagvásárláskor kupon nem használható fel.
E-könyv-csomag
5
(1)
Az értékelésedet először az adminisztrátornak kell engedélyeznie, hogy megjelenjen.
A VÉRES ÉS GYÖNYÖRŰ HUSZADIK SZÁZAD TÖRTÉNETE ÚGY, AHOGY AZT CSAK KEN FOLLETT TUDJA ELMESÉLNI.
A megfagyott világ ott veszi fel a történet fonalát, ahol az 1. kötet abbamaradt: az öt – amerikai, német, orosz, angol és walesi – család egymásba fonódott életét ismerhetjük meg a Harmadik Birodalom felemelkedésével kezdődő, majd a spanyol polgárháborúval és a második világháború nagyszabású drámáival folytatódó, az amerikai és az orosz atombombák felrobbantásáig tartó időszakban. Vagyis az 1930-as évek elejétől 1946-ig.
A német apától és angol anyától született Carla von Ulrich egyszeriben úgy érzi, maga alá temeti a náci árhullám; óriási bátorságról tanúskodó és szomorú következményekkel járó tettre szánja el magát… Woody és Chuck Dewar, a titkokat rejtegető két amerikai fivér is ki akarja venni részét a fasizmus elleni harcban, egyikük Washingtonban, a másikuk pedig a Csendes-óceán véráztatta dzsungeljeiben… Lloyd Williams, az angol diák a spanyol polgárháború tűzkeresztségében eszmél rá, hogy a kommunizmus ellen ugyanolyan elszántan kell harcolnia, mint a fasizmus ellen… Daisy Peshkovot, az Amerikában élő milliomoslányt kizárólag a népszerűség és az élvezetek hajszolása érdekli, amíg a háború meg nem változtatja az életét, nem is egyszer, hanem kétszer is, miközben unokabátyja, Vologya olyan pozíciót harcol ki magának a szovjet hírszerzésen belül, amely az háború kimenetelére hatással lesz.
A főszereplők élete kibogozhatatlanul összekuszálódik, miközben élményeiken keresztül kirajzolódnak a 20. század arculatát meghatározó kataklizmák. A történet a gazdagok dolgozószobájától a vérzivataros, füst borította csataterekig mindenütt egymásba gabalyodik, és az olvasó egyre bonyolultabb drámák tanúja lesz.
Ahogyan azt Ken Follettnél már megszoktuk, a történelmi háttér briliáns bemutatása alapos kutatásokon alapul, a cselekmény gyors sodrású. Az szerző szenvedéllyel és mesteri kézzel vezet el bennünket egy olyan világba, amelyről azt hittük, jól ismerjük, ám amely a könyv elolvasása után már sohasem fog a régi színben feltűnni.
A 2. kötet, A megfagyott világ a Párizs környéki békékkel kezdődik, és az amerikai és a szovjet atombomba feltalálásáig tart, szereplői az 1. rész hőseinek gyermekei.
sorozat
kötet
2
kiadó
megjelenés
2012
hossz
930 oldal
műfaj
Regény
nyelv
magyar
ISBN
Add meg az e-mail-címed,
és máris segítünk neked.
Kedves Olvasó! Annak érdekében, hogy a leginkább hozzád illő könyveket ajánlhassuk, valamint a felhasználói élmény növelése, statisztikai adatok gyűjtése és ajánlatok megjelenítése céljából sütiket (cookie-kat) használunk. A „Rendben” gombra kattintva elfogadod, hogy ezeket elmenthetjük a böngésződben. Bővebb információért, illetve a beállítások módosításáért kattints ide vagy a “Beállítások” gombra.