Beleolvasok

Nemezis

Ez Philip Roth utolsó könyve, amely 2010-es megjelenésekor egyszerre zárt le egy három kisregényből álló modern kori sorstragédia-sorozatot, és egy teljes életművet. A Nemezis főhőse egy huszonhárom éves testnevelő tanár, Bucky Cantor, aki 1944 forró nyarán gyerektábort vezet Newarkban, mivel látáshibája miatt nem harcolhat kortársaival együtt a náci Németország ellen. Ekkor tör ki a városban a pusztító gyermekbénulás járvány, amelynek ellenszere nincs, okáról is keveset tudni, terjedését fokozza a hőség meg a tisztátalanság, ezért az emberek fejében a rettegéstől egyenes út vezet a bűnbakkeresésig. Menteni a gyerekeket, és közben föláldozni magamat? Ez a dilemma gyötri Bucky Cantort, amikor barátnője hívja: hagyja ott a forró, beteg Newarkot, menjen föl hozzá a hűs, egészséges hegyi táborba. A drámai eseményeket és a lelkiismeretes Cantor tanár úr külső-belső küzdelmét a kötelességgel, a sorssal, Istennel meg önmagával a járvány egyik túlélője beszéli el. Tőle tudjuk meg a végkifejletet is, amely a könyv címét adja: a büntetés görög istennőjének neve sugallta nemezist. Addig azonban nemcsak tragédiák történnek, hanem szívmelengető sőt komikus események is, és – mint a többi Roth regényben – sokféle színes figurával találkozunk. „Noha minden Roth-könyvet elolvastam – írja a Nemezisről Linda Grant író –, leginkább ezt a regényt ajánlanám annak, aki teljes kezdőként most ismerkedik Philip Roth-tal. Ez ő – kicsiben, mégis tökéletes teljességében.”

További információk

Formátumok
15 %

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

3 277 Ft

67 pont

Vélemények (1)

5

1 értékelés

Julia

5