A mexikói Cárcel de mujeres női börtön frissen szabadult rabjainak csupa rejtély a múltja. A két mexikói és egy magyar lány előző életében ott lapul a cselszövés, gyilkosság, babona és megannyi titok. Újrakezdhetik az életüket a bűnös múlttal rendelkező lányok? Vagy visszarántja őket a kegyetlen múlt?Van esélye a megátkozott luxus prostituáltnak a tiszta szerelemre? Érzelmek, testi vonzódások, szex, szerelem. Az erotikus, romantikus történet Mexikóba kalauzolja el az olvasóit, ahol nem mindennapi kapcsolatokra, rejtélyes titkokra derül fény.Bár a könyv az Elveszve Mexikóban második kötete, mégis önálló történet.

„Felnőtt férfiak két fiú és egy fegyvertelen nő ellen! Az életükre törnek. Miféle gazfickók ezek? Elhatároztam, hogy a fiatalok segítségére sietek. Visszasiettem lovamhoz, és nyeregbe szálltam. Mindkét puskámat kivettem tokjából, a medveölőt vállamra akasztottam, a Henry karabélyt pedig kézbe vettem.” Old Shatterhand lerongyolódva, gyalog érkezik meg Guayamas kikötővárosba, ahol megtudja, hogy bizonyos Harry Melton, cégéres gazember német és lengyel bevándorlókat szegődtet valamilyen mexikói nagybirtokra. A dolog gyanús, Old Shatterhand tehát honfitársaival tart, és lám, útközben titokzatos merénylők el akarják tenni láb alól. Szerencsére megmenekül, és közben három mimbrényó-apacs indiánt is kiszabadít az ellenséges juma-törzsbeliek karmai közül. Ekkor vérfagyasztó kalandok valóságos tömege zúdul hősünkre, ő azonban derekasan kivágja magát minden kutyaszorítóból, különösen, amikor nagyszerű barátja, a híres Winnetou is beleavatkozik a küzdelembe… Az „Ördögi gaztett” alcímet viselő első kötet arról szól, hogy Old Shatterhand leleplezi Harry Melton ördögi szándékait. Az aljas gonosztevő ugyanis német bevándorlókat csábított Mexikóba, hogy a hegyek közt rejlő higanybánya poklában kiuzsorázza erejüket, és aztán könyörtelenül elpusztítsa őket. Old Shatterhandnek nincs más választása: meg kell mentenie védtelen honfitársait. A szerencsétlenek nyomába ered. Útközben kiszabadítja Erős Bölény mimbrényó főnök gyerekeit is a biztos halálból, aztán a két talpraesett kölyköt maga mellé veszi, és beavatja őket a vadnyugati hadművészet magasabb rendű mesterfogásaiba. Sikerül-e becserkésznie Winnetou apacs főnök segítségével a roppant szirthegyet? Kibékíti-e a már régóta hadilábon álló mimbrényó és juma törzseket? Harcosi rangot és nevet szerez-e magának a két indián fiú a vérfagyasztóan izgalmas kalandok és párbajok során? Győz-e az emberi jóakarat, tisztesség, erény, bátorság és szellemesség a rosszindulat, elvakult erőszak, pöffeszkedés és ostobaság ellen? Erről szól ez a förgetegesen pergő cselekményű, lenyűgözően izgalmas, érdekes és mulatságos regény.

A szép, hosszú, selyemharisnyás, nagyon formás láb most toppantott egyet, és a kellemesen csengő hang türelmetlenül szólalt meg:
– Azonnal fordítsa vissza a parthoz a hajót, mert különben…
– Keresztüllő! Ezt már tudom!
– Igen, keresztüllövöm!
– Lőjön keresztül — felelte egyszerűen Bobby.
– Mit csináljak?
– Mondom, lőjön keresztül!
– Hogyhogy lőjem keresztül?
– Hát nézze! A revolvert megfelelő irányban tartja. Csövét pont a mellem közepének szegezi. Mi sem egyszerűbb, mint hogy elhúzza a ravaszt, és én a következő pillanatban véremben fetrengek a fedélzeten.
– Kérem, én nem vagyok kíváncsi ezekre a részletekre!
– Bocsánat! Ezzel csak azt akartam jelezni, hogy elszántam magam a legvégsőkre és a halálra.

A két világháború közti időszakot méltán tarthatjuk a magyar ponyva aranykorának, amikor is több tucat kiadó százával, ezrével jelentette meg azon műveket, melyeknek az egyszerű szórakoztatáson túl nem igen voltak magasabb rangú célkitűzései. A zömében nyugati mintára íródott kalandregények között azonban időről-időre felbukkant jó néhány gyöngyszem, akik nélkül valljuk be, a magyar nyelvű irodalom szegényebb volna. A műfaj vitathatatlanul legnagyobb zsenije természetesen Rejtő Jenő volt, azonban az ő kortársai között nem kevesen vannak olyanok, akik e műfaj keretein belül a legmagasabb szakértelemmel ,,termelték" a western, idegenlégiós, detektív vagy épp szerelmes történeteket. E mindig is népszerű műfaj, mára klasszikussá vált darabjaiból állítottuk össze sorozatunkat. 

A ​vén telepes Carmelo története Remenyik Zsigmond különböző kötetekben s folyóiratokban közreadott novelláit gyűjti össze. Ez a könyv – hányatott s megpróbáltatásokban gazdag élete tapasztalásainak, felismeréseinek legélesebbre csiszolt tükre – irodalmukban szinte páratlan, tragikus víziót fest a világról, de ezt a vizionárius vallomást nem ideig-óráig divatozó, s nálunk legfeljebb illattalan másodvirágzásukat élő filozófiák hitelesítik, s teszik „korszerűvé”, hanem a valóság. Történetei a nyomorult külvárosokban, a dél-amerikai metropolisok slumjaiban, kocsmáiban, törvényt nem ismerő pampáin játszódnak, tehát a kapitalizmusnak azokon a színterein, ahol az ellentétek a legélesebbre fentek, s a legkönyörtelenebbül, mindig vérre menően csapnak össze. Hősei a lét alatt tengődők, a számon kívül maradtak, a kizsákmányoltak s a kizsákmányolók, akik a kapitalizmus farkastörvényeit korbáccsal írják hátukra. Remenyik gyűlöli ezt a világot, mely nem érdemes másra, mint a pusztulásra, de szeretettel ír azokról, akik ebben a puszta világban is elkötelezettjei maradnak az emberségnek, a szociális igazságnak: Carmelóról, az öreg telepesről, a bolgár kereskedőről, akik eszményeik és eszméik védelmében a haláltól sem riadnak vissza. Az értelmetlen haláltól, hisz Remenyik tudja, hogy az egyéni áldozat kevés a világ megváltáshoz, de mégis ők azok, akik Ady szavával „magvak a jövőre.”
Kalandok a témái, s kalandorok a szereplői Remenyik elbeszéléseinek: az sikerült neki, ami a legnagyobbaknak: egy társadalmi értelemben vett konkrét víziót olyan színesen, izgalmasan előadni, mely lebilincselőbb a krimik, a westernek izgalmánál.

A Tizenkét szék kalandregény, melyben egy bútorgarnitúra egyik darabjába rejtett drágakövek után folyik a hajsza, amit két üzlettárs, Vorobjanov, a „nemesi marsall” és Osztap Bender, a minden hájjal megkent, nagystílû szélhámos folytat. A székek egy árverésen szanaszét szóródnak a Szovjetunió területén, és a székek keresése szolgál ürügyül a szovjet valóság karikatúraszerû bemutatásásra: bürokraták, kisvárosi összeesküvõk, férjfogó özvegy, parazita értelmiségi, hivatlanokok, kispolgárok, társbérletek és egy eldugott kisváros egész sakkozó kollektívája. A szerzõk kifogyhatatlan leleménnyel teremtenek harsány nevetésre ingerlõ helyzeteket, melyek a korszak szatírájával emelik a regényt. Mindezt a húszas évek Szovjetuniójának odesszai tolvajnyelvén elbeszélve, melybe gyakran keveredik irodalmi pátosz. Ilf és Petrov olyan erõvel leplezi le és gúnyolja ki a kor visszásságait, hogy epizódfiguráik többsége nemsokára fogalommá vált (Emberevõ Ellocska, a Nagy Kombinátor, Kard és Sas Szövetsége). Nyelvi leleményeik szintén szállóigévé lettek. A szerzõkrõl: A világirodalomban egy névvé összeforrt, álnéven író szerzõpáros, Ilf-Petrov egy szatirikus mûvel, a Tizenkét székkel (1928) vált ismertté. A mûvet eredetileg trilógiának tervezték, de a második kötet, az Aranyborjú megjelenése után már nem folytatták. Illja Ilf és Jevgenyij Petrov odesszai születésûek, de Moszkvában ismerkedtek meg, ahol munkatársak voltak a Gudok c. lapnál (ott dolgozott többek közt Bulgakov és Olesa is). Szatirikus látásmódjuk és gyûlöletük a NEP-korszak visszás jelenségei iránt csakhamar barátokká tette õket. A regényt a szovjet rendszer paródiájaként olvasta a kelet-európai közönség, mi magyarok már 1934-tõl# ekkor jelent meg ugyanis elõször Gellért Hugó kitûnõ fordításásban.