Az idén 80 éves Fenákel Judit élete Hitler diadala idején kezdődött, magában foglalta a második világháborút, a munkatáborba deportálást, munkaszolgálatos édesapja meggyilkolását, rokonai elvesztését. Aztán átélte egy másik diktatúra felépülését, ami egy újabb hatalom természetével ismertette meg. Közben megírt huszonhat könyvet, regényeket, novellákat, hangjátékokat, nem támogatták, legfeljebb megtűrték, így maradt gyalogíró mindvégig. Ahogy magáról írja akkor botrányos K-vonal című novellájában, amiért Szegedről szerencséjére Pestig kellett futnia. A csalódásukban benne van a rangom, a helyem a világban, ott leghátul a slapajok között, a szaladjide, viddarrább osztályban. Hogy akárki, akármelyik vastag nyakú a kettős tokája fölött, kilencven kilója toronymagasából megfenyegessen az ujjával, no-no, elvtársnő, jólesz vigyázni, majd elkapjuk a frakkját! Így élte, éli ma is íróiéletét, diktatúrából diktatúrába bukdácsolva parancsuralmi nagyurak és konjunktúra szolgáik sokaságában azzal a meggyőződéssel, hogy így is lehet élni. Nem nagyon kényelmes, de kibírható. Az elhallgatás legjobb regényeinek egyike, egy fiatal nő útjáról szól a reménytől az elhallgatásig. Ez a könyv több mint harminc éve jelent meg először. Újra olvasva Salamon király bölcsessége jut róla eszembe: Az van, ami volt, az lesz, ami van. Minden megváltozott azóta, és nem változott semmi. Fenákel Judit