Beleolvasok

A párizsi építész

A tehetséges építész, Lucien Bernard a német megszállás alatt álló Párizsban 1942-ben olyan megbízást kap, amely nagyon sok pénzt hozhat neki, de az életébe is kerülhet. Titkos búvóhelyet kell terveznie egy vagyonos zsidónak úgy, hogy azt még a legelszántabb német katonák se találják meg. Luciennek szüksége van a pénzre, és a lehetőségnek sem tud ellenállni, hogy túljárjon a nácik eszén, akik elfoglalták szeretett városát, így úgy dönt, elvállalja a feladatot. Ám amikor az egyik általa tervezett búvóhelyet leleplezik, és az élet úgy hozza, hogy a zsidók elrejtése személyes üggyé válik számára, ráébred, hogy a tét jóval nagyobb, mint eleinte gondolta. Luciennek - és ezzel párhuzamosan az olvasónak is - mérlegelnie kell, hogy emberekként mivel tartozunk egymásnak, és hogy milyen messzire kell elmennünk ahhoz, hogy helyesen cselekedjünk. "A portré, amit Belfoure a II. világháború Párizsáról fest, egyszerre felkavaró és magával ragadó; ez a szép történet azt mutatja meg, hogy bár az ember a legnagyobb szörnyűségekre is képes, borzasztóan bátor cselekedetekre is hajlandó." (Library Journal) "A zsidókat bújtató építész története olyan izgalmas, mint a Schindler listája..." (Julie Kramer) Charles Belfoure eredeti foglalkozása építész. Több építészettörténeti munkát publikált, amelyek közül kettő is elnyerte a Maryland Historical Trust díját. A Graham Foundation és a James Marston Fitch Foundation szintén kitüntetésben részesítette építészeti kutatásaiért. Tanulmányait a Pratt Institute és a Columbiai University keretei között végezte, később a Pratt Institute és a marylandi Baltimoreban működő Goucher College tanára lett. Szakterülete a műemlékvédelem; műemlékvédelmi és építészeti témában blogot ír a www.thewickedarchitect.com honlapon. Szabadúszóként a Baltimore Sun és a New York Times hasábjain jelentek meg írásai. "A regényben azt igyekeztem, bemutatni, hogy milyen emberfeletti bátorságra volt szükség akkoriban ahhoz, hogy valaki az üldözötteken segítsen, és azt a tényt szerettem volna felmutatni, hogy a franciák között olyanok is voltak, akik nem fordítottak hátat a bajba jutottaknak. Akik vállalták az ezzel járó hatalmas kockázatot, azok hősömhöz hasonlóan olyan bátorságot, erőt, lelki szilárdságot fedeztek fel önmagukban, aminek a létezéséről korábban sejtelmük sem lehetett. Édesanyám háborús élményeinek meghatározó szerepük volta a regény történelmi hátterének megrajzolásában. Noha anyám nem volt zsidó, a II. világháború egy részét kényszermunkatáborban töltötte rettenetes körülmények között. A túléléshez azokban a szörnyű időkben rendkívüli szívósságra és kitartása volt szükség, de bármilyen szívós is volt valaki, mások segítsége nélkül nem boldogult volna. Szerencsére akadtak, akik az életüket is hajlandók voltak kockára tenni, és hihetetlen áldozatkészségről tettek tanúságot embertársaik megmentéséért." (a Szerző) Olvasson bele: Részlet a könyvből A Könyvjelző magazin 2015. márciusi számában megjelent cikk: Aki egy embert megment...

További információk

Formátumok

Ezekkel együtt is megveheted

+

+

8 072 Ft

404 pont